A papság tanításai

A Bölcsesség Útja

A Bölcsesség Útja nagyjából 600 éves irányzat, ami egy idegen földről Zigor vidékére száműzött tanító, Gotzon („Bölcs Gotzon”) magvas gondolataira alapul és a bölcsesség -- ostobaság ellentétet hangsúlyozza.

Ezeket a tanításokat Szent Haizea (Gotzon leánya) gyűjtötte össze az „Arany Könyv” néven ismert iratban. Gotzon tanításai hangsúlyozzák, hogy a személyes elmélkedést nem lehet mereven leírt tanokkal helyettesíteni, így vannak olyan irányzatok is, amelyek kártékony ostobaságnak tartják a „szent” iratokat és időnkét könyvégetéseket is elkövetnek.

Néhány rendszeresen idézett gondolat az Arany Könyvből:

(Sok irányzat hangsúlyozza, hogy ebben a tanításban múlt idő szerepel, így nem mond ellent annak a népszerű legendának, hogy Bölcs Gotzon élete utolsó esztendejében, ennek a tanításnak a rögzítése után, már birtokolta a teljes bölcsességet.)

(Bizonyos időszakokban sok tanító keresett „nem értek vele egyet, de bölcsnek tartjuk egymást” partnereket, hogy elhárítsa az ebből az idézetből fakadó vádakat.)

Szentek tisztelete

Az elhunyt szentek tisztelete szinte minden kultúrában felbukkan és általában nagy jelentőséggel bír; sok pap van, akik az egekben nyugvó szentekhez fohászkodva tudják előhívni a megtisztító fényt és az egek titkait.

(Legtöbb bölcselő szerint ilyenkor valóban közvetlen, konkrét kapcsolat formálódik a pap lelkek és az egekben nyugvó lélek között; de az egységes egeket hirdető tanítások szerint csupán arról van szó, hogy a babonás, félig-meddig tévelygő pap a saját lelkében egy-egy szent nevéhez köti az egységes békességből előhívott különféle segítségeket.)

Bölcs Gotzon tanításai csak felszínesen utalnak a szentek tiszteletére, de követői között hamar felvirágoztak az ilyen jellegű hagyományok. Azóta már szinte minden településhez, mesterséghez és feladathoz kötődik védőszent, akihez a papság és az ájtatos tömegek egyaránt nagy igyekezettel fohászkodhatnak.

(Aki nem ismer papi képességeket, az nem tud látványos hatalmat lehívni az egekből; de ha elmélyülten fohászkodik, akkor van esélye arra, hogy megtapasztalja az örök békesség halovány foszlányait.)

A szentek tiszteletéhez sokféle szokás kötődik:

• Gyakori, de nem egyeduralkodó szokás, hogy a gyermekeket szentek után nevezik el (különösen a Templomosföldön).
• Fontosabb szentek jeles napjain ünnepi körmeneteket szerveznek, ahol felelevenítik a hozzájuk kötődő legendákat.
• Sok mozgalom és papi rend van, amely egy-egy szent tiszteletéhez kötődőik és példaképük jótékony munkásságát próbálja továbbvinni.
• Legtöbb szenthez nem kötődik ereklye, de időnként előfordul, hogy egy-egy szent ember áldásos hatalma a halála után is megmaradt a maradványaiban vagy valamilyen személyes holmijában. Az ilyen ereklyéket mindig értékes kincsnek tartják, annak ellenére, hogy a bennük rejlő lélek-foszlány általában nem múlja felül egy átlagos pap képességeit.

Lururia vidékén a legfontosabb szentek (teljesség igénye nélkül):

Bölcs Gotzon, a Nagy Tanító, a bölcsességre törekvők védőszentje, talán a legtöbbet emlegetett szent. (A „Szent Gotzon” név ritka, azokhoz a mozgalmakhoz kötődik, akik tagadják, hogy Gotzon életében elérte a teljes bölcsességet.)

Gotzon az Attudvan Birodalom távoli tartományaiból származik és fiatal, feltörekvő tanítóként száműzték Zigor városába. Hírnevét annak köszönheti, hogy találó érvelésekkel és személyes példamutatással utat mutatott azoknak, akik addig önálló igyekezettel keresték az egek titkait.

Dalos Ederne, Bölcs Gotzon felesége, akit egyesek a dalnokok és zenészek védőszentjének neveznek, más közösségek viszont nem sorolnak a szentek közé. Ederne egy művelt zigori polgár-családból származó dalnoknő volt, akit formás testtel, tüzes lélekkel, éles ésszel és csípős nyelvvel áldottak meg az egek.

Ederne eleinte a Birodalom rendjét dicsőítette és gúnyolta Gotzon tanításait, de ahogy egyre többet vitázott Gotzonnal, úgy végül megértette a tanításokat, „átállt a másik oldalra” és legendába illő udvarlás után összeházasodott Gotzonnal.

A bölcs, tekintélyes tanító és a fiatal, szemtelen dalnoknő házassága (mindenki nagy meglepetésére) boldognak bizonyult, amit Ederne szerelmes énekei nagyon intenzív, részletgazdag formában mutatnak be. (Ezeket a dalokat sok papi mozgalom próbálta már kicenzúrázni, de néhány eldugott kódexben még mindig fellelhetőek.)

Sajnos az öröm csak négy évig tartott, mert Ashardon helytartó véres büntetéssel torolta meg azt, hogy Ederne énekei kigúnyolták és nevetségessé tették a Birodalom rendjét. A dalnoknőt Zigor főterén korbácsolták volna addig, hogy visszavonja szavait, de Ederne nem tágított és a halála pillanatáig csúfot űzött a zsarnokból.

Bölcs Gotzon sosem tudta teljesen megbocsájtani, hogy Ederne a hiábavaló gúnyolódás kedvéért feladata az életét (anya nélkül hagyva a két gyermekét), így a későbbi tanításaiban sokat hangsúlyozta a megfontoltságot és a szülői kötelességeket.

Ezek miatt Dalos Ederne megítélése ellentmondásos: egyesek tisztelik a kitartását és mártír-halálát, más mozgalmak viszont jóindulatú, de ostoba figurának minősítik. (Az is vitatott kérdés, hogy Ederne tudta-e egyáltalán használni az égi hatalmat – még olyat is mesélnek, hogy a vadon hatalmához kötődött.)

Szent Haizea, az Írnok, Bölcs Gotzon leánya, az Arany Könyv és az Ezüst Könyv összeállítója, az írnokok, tanítók, bölcselők és szüzek védőszentje, akit néhány irányzat Bölcs Haizea néven is tisztel. A legendák szerint kiemelkedő szépséget birtokolt, de nem vállalt evilági kötöttségeket, hogy az elmélkedésnek szentelhesse életét.

Szent Haizea fiatal korában hűségesen ápolta a betegeskedő apját és összeállította az Arany Könyvet. Atya halála után elmélyedten tanulmányozta a hagyományos birodalmi filozófiát és átgondolta, hogy annak mely részeit lehet összehangolni a Bölcsesség Újtával. Ezt a munkásságot az Ezüst Könyv foglalja össze, ami Lurzuria bölcselői számára meghatározó alapmű (de a tömegek számára érthetetlen, néhány szélsőséges irányzat szerint pedig megalkuvó tévtanításokat tartalmaz).

Haizea idős korában (legendák szerint 64 évesen) összekülönbözött néhány (műveletlen tömegekhez kötődő) vallási tanítóval és elmenekült a hegyek közé, ahol még hosszú időn át élt remeteként. A legendák szerint 96 éves korában halt meg, miután befejezte az Acél Könyv néven ismert titokzatos iratot (amiről sok mese szól, de kevés biztosat lehet tudni).

Szent Pirmin, Bölcs Gotzon fia, Haizea öccse, a hittérítők, hírnökök, utazók és Torokföld tartomány védőszentje. Az ő szervezőtehetségének és szorgos munkálkodásának köszönhető, hogy Gotzon követői egy nyitott, de összetartó közösséggé váltak, ami széles körben hirdette a Bölcsesség Útját.

Szent Pirmin nagyon sokat utazott (ellentétben apjával, aki sokat betegeskedett) és az anyjától örökölt lelkesedéssel hirdette az egek szavát. Pirmin csupán két évvel élte túl apját: 32 éves korában halt mártírhalált, amikor a Torokföldek területén hatalmaskodó pogány sámánok elfogatták és elevenen eltemették.

Viharhozó Szent Jodvig, az ítélkezők, íjászok és csatamágusok védőszentje. Jodvig egy kiemelkedő hatalmú villámhívó-nő volt Szent Pirmin idejében, akinek az életéről sajnos csak zavaros legendák maradtak fenn.

Történetének központi eleme az, hogy Pirmin mártírhalála után harcra buzdította Lurzuria törzseit, hogy bosszút álljanak a torokföldi pogányok felett. A pogányok nagy seregekkel szálltak harcba, de Jodvig elsöprő erejű villám-esőt küldött, ami eldöntött a csatát. (A legenda egyes változataiban közvetlenül az egekből érkeznek villámok, más változatok szerint pedig egyszerre sok íjász nyílvesszőjét ruházta fel ítélethozó hatalommal.)

Ezen túl különböző források és közösségek sokféle történetet kapcsolnak a nevéhez:

• Mesélik, hogy amikor Szent Pirmin bemutatta a villámhívóknak Bölcs Gotzon tanításait, Jodvig volt az, aki először felismerte a bennük rejlő bölcsességet.
• Néhány mozgalom szerint Szent Pirmin szeretője volt, fiút szült neki és ezzel továbbvitte a Nagy Tanító vérvonalát.
• Mások úgy mesélik, hogy kiszabadította Szent Pirmin szeretőjét és gyermekét, akiket áldozatra szántak a pogányok.
• Olyan változata is van a történetnek, hogy a csata után egy zászlóvivő (törzsi hadvezér) gyalázatos dolgokat akart művelni egy nővel, és Jodvig úgy hozott szégyent a romlott zászlóvivő fejére, hogy azt hazudta, hogy az a nő Pirmin özvegye.
• Szent Jodvig egyes legendák szerint az egekbe szállt a csata végén (hiszen rendkívüli erő járta át a lelkét), de olyat is mesélnek, hogy a villámhívók tanácsának a vezetője lett vagy álnéven Zigorba költözött, hogy közelebbről foglalkozzon a szent tanokkal.
• Lurzuria korai királyai gyakran Szent Jodvig nevéhez kötötték, hogy hadjáratával először egységbe fogta a törzseket.
• A népi babonák szerint a szent hatalomból formált villámok mellett a hatalma kiterjed a közönséges, természetes viharokra és villámcsapásokra is. A parasztok országszerte őhozzá fohászkodnak, ha azt akarják, hogy a vihar kímélje meg a termést.
• Bizonyos íjászok babonái szerint a Szent Jodvig igaz áldását hordozó nyílvessző biztosan célba talál, ha gonosz emberre lövik.

Aki Szent Jodvigot választja a kalandozójának a védőszentjeként, az válassza ki, hogy ezek közül mit hisz el.

Szent Kullan, az Egek Helytartója, a Zigori Zsinat patrónusa, a királyi család ősatyja és védőszentje, Szigonyvár alapítója és védőszentje, Bölcs Gotzon és Szent Haizea mellett a három legfontosabb szent közé sorolható.

Kullan apja, Itzal helytartó egy pogány nemes volt, aki az Attudvan Birodalom képviselőjeként igazgatta Zigor tartományt. A tartomány egeket tisztelő lakói lázadoztak a zsarnoki uralom ellen, Kullan pedig a tömegek élére állt, átvette az uralmat és az „egek helytartójának” nevezte magát.

Később Kullan Lurzuria hadaival szövetkezve visszaverte a császári hadakat, a Szent Kunidanával kötött házasságon keresztül egyesítette Zigor tartományt Lurzuria királyságával, majd kiskorú fia (Frodrik király) mellett régensként uralkodva stabilizálta a független királyságot, összehívta a Zigori Zsinatot és felépítette Szigonyvár erődjét.

A Birodalom krónikái és néhány alattomos szekta szerint Kullan egy kegyetlen zsarnok volt, aki nem csak apja ellen lázadt fel, hanem a sógorát (Himilher, Lurzuria királya) és a feleségét (Kunidana királynő) is megmérgezte, hogy magához ragadja a hatalmat. Aki ilyen rágalmakat terjeszt, azt a Zsinat és a király is nagy erőkkel üldözteti.

Botos Szent Morvin, a harcosok, tolvajok és rablók védőszentje. Morvin szegény családból származó, híresen nagy erejű férfi volt, aki útonállóként gonosz életet élt, de aztán csatlakozott Szent Kullan mozgalmához és a császár seregei ellen harcolva az egek szolgálatába állította erejét.

A Szent Morvin nevéhez kötődő papi közösségek sokat munkálkodnak azért, hogy második esélyt adjanak a tévelygőknek és lehetővé tegyék azt, hogy a bűnösök is visszatérjenek a harmonikus társadalomba.

Szent Aintza, a Csodaműves, a gyógyítók, varázslók és bölcselők védőszentje. Nagy múltú, pogány zigori családból származó, rendkívül tehetséges varázslónő, aki az evilági praktikák kiismerése után elkezdte az egek titkait fürkészni, hogy tovább bővíthesse a tudását.

Amikor az Örök Császár hadjáratot indított Szent Kullan ellen, Aintza és tanítványai égi hatalomból formáltak védő-varázslatokat, és ezzel lehetővé tették azt, hogy Kullan helytartó és Himilher király seregei visszaverjék a császári hadakat.

A csata után a pogány sárkány-papok által küldött járványok dúltak a táborban, amelyekben Himilher király is meghalt. A legendák szerint Aintza önként mondott le az életéről, hogy felküldje a lelkét az egekbe és egyszerre sok pap és gyógyító számára tegye elérhetővé azokat a módszereket, amelyeket kialakított a kórságok megfékezésére.

Aintza hatalmának a szilánkjait tucatnyi ereklye is őrzi (jórészt gyógyító erőt hordozó talizmánok); amelyek annyira értékesek, hogy néha más szentek ereklyéit is próbálják Aintza nevéhez kötve eladni. A kétségbeesett betegek és túlterhelt gyógyítók rengeteg más babonaságot is kötnek a Csodaműves nevéhez (amelyektől Aintza, a művelt varázslónő valószínűleg forogna a sírjában…).

Vértes Szent Indar, a Sárkányölő, a vitézek, páncélkovácsok, fegyverkovácsok és Vaskarom védőszentje. Vakmerő rohamait hősi énekek dicsőítik, robusztus fekete páncélját pedig Vaskarom várának a toronytemplomában őrzik.

Igazlátó Szent Umatis, a titoklátók, bírók és törvénytudók védőszentje. Titokzatos figura, aki évszázadokkal Bölcs Gotzon ideje előtt élt (valahol a Birodalomban), de azóta is rengeteg ünnepi ceremónia és babonás szokás kötődik a nevéhez.

Az égi hatalom „tipikus” követéséhez hozzátartozik a szentek általános tisztelete, ezen túl akadnak olyan papi rendek és személyek, akik kiemelten kezelnek egy-egy védőszentet. (A vadászoknak nagyjából hatoda kötődik személyes védőszenthez.) Ez laikusoknál általában csak egyszerű, babonás imádságokat jelent; a papi szolgálatban viszont jól elkülönülhetnek a szentek eltérő tanításai és céljai.

Az itt felsoroltakon túl több száz szentet tisztelnek Lurzuria különböző vidékein; ha egy játékos védőszentet akar választani, akkor a kalandmesterrel egyeztetve nyugodtan megalkothatja egy új szent legendáját.

Az egységes egek hírnökei

A szentek követése elterjedt, de nem univerzális: vannak olyan irányzatok is, amelyek az égi hatalom egységes, egyetemes, tökéletes és határtalan voltát hangsúlyozzák és így babonaságnak tartják a különálló szentekhez kötődő imádságokat és hagyományokat.

Ezek az elvont, letisztult irányzatok leginkább a művelt, kifinomult, lelki hatalmat használó emberekre jellemzőek, de egy-egy népszerű tanító gyakran a nép körében is tudja őket terjeszteni. (Vezetőjük halála után az ilyen mozgalmak hamar visszaesnek a szentek tiszteletébe: sokszor pont az égbe szállt vezetőjükhöz kötnek intenzív kultuszt…)

Az ilyen mozgalmak általában úgy tanítják, hogy a szenteket követő papok felesleges babonák mögé rejtik az igazságot, de végső soron az egységes égi hatalomból merítik az erejüket, így valamennyi tiszteletet érdemelnek („ostobaságot beszélnek, de a lelkük a helyén van”).

A szenteket követő többség valamennyire tiszteletlennek tartja az ilyen tanokat (bár az egységes egek követői se tagadják azt, hogy a szentek tiszteletre méltó életet éltek); de csak akkor táplálnak komolyabb ellenérzéseket, ha egy fanatikus mozgalom elkezdi pusztítani a szentek ábrázolásait (ami ritka, de megesik).

Az ilyen irányzatok követése nem kelt komoly feszültségeket (elszórt beszólások és hitviták lehetnek, durvább ellentét kivételesen ritka) és jól illeszkedhet egy elvontabb gondolkodású, műveltebb kalandozóhoz.

Misztikus mozgalmak

Akik úgy tanítják, hogy „száraz” bölcselet helyett személyes misztikus tapasztalatokra van szükség, azok a megfoghatatlan tanításaikat jellemzően kicsi, lappangó közösségekben terjesztik.

Ezeknek a közösségeknek változatos, gyakran hangzatos nevei vannak: „Fény Útja”, „Vörös Testvérek”, „Fehér Páholy”, „Igazság Fiai”, „Szent Kullan Lovagjai”, „Bölcs Gotzon Igaz Gyermekei”, „Békesség Hírnökei” (a.k.a. a fojtogatók szektája), „Szent Umatis Varázslórend”, …

Templomosföldön némelyik misztikus mozgalom nyíltan birtokol városi gyülekezeteket vagy önálló faluként működő közösségeket, de sokkal gyakoribb az, hogy a beavatottak kerülik a feltűnést és átlagos, rangjukhoz illő életet „fűszereznek” a rendszeres titkos találkozókkal és egy-két égi hatalomhoz kötődő képesség elsajátításával.

Az ilyen misztikus közösségek többsége ártalmatlan, de mégis sok gyanakvás veszi őket körül, hiszen majdnem minden évre jutnak olyan botrányok, amikor egy-egy (általában fiatalabb és kisebb) szekta csúf dolgokat művel:

• szent könyveket égetnek, mert megvetik az írásban rögzített „holt” bölcseletet;
• szentek ábrázolásait rongálják, mert az egységes égi hatalmat hirdetik;
• erőszakkal vagy hazugságokkal szerveznek be sebezhető embereket;
• túlzásba viszi az önsanyargatást, amibe feltűnően sok tag belehal;
• intenzív földöntúli élményeket előidéző szertartások vezetnek halálesetekhez;
• netán tudatosan követnek el öngyilkosságot, hogy az egekbe jussanak;
• vagy egyenesen gyilkolnak és lázadást szítanak.

A vadász-testvériségekben nincs helye olyan alakoknak, akik szorosan kötődnek valamilyen misztikus irányzathoz; viszont az elképzelhető, hogy egy-egy kalandozó korábban ilyen közösséghez tartozott (de kilépett, kizárták, szétesett a közösség stb.). Ezen túl a „problémás” szekták megbízás célpontjaként is könnyen felbukkanhatnak a vadászok kalandjaiban.

Az Ezüst Út

Kifinomult, elvont bölcseleti irányzat, amely szerint az égi hatalom lényege a benne rejlő földöntúli, megfoghatatlan szépség. Az Ezüst Út gyökerei a Vörös Városok vidékéről és a Birodalom más fejlettebb területeiről származnak (ahonnét jópár kifinomult, művelt pap került Zigor vidékére), de kiteljesedett formája a Jámbor Királyok idejében alakult ki, amikor a Zigori Zsinat hatalmas befolyást birtokolt és bőkezűen támogatta a művészeket.

A Délvidék és Templomosföld gazdag nemesei és kereskedői közül sokan támogatják ezt az irányzatot (jelentős adományokkal), amit a művész-papok közösségei változatos módon hasznosítanak, az égi harmóniával zengő énekszótól kezdve a szobrászaton és festészeten át egészen az égbe törő toronytemplomok építéséig.

Ezek a gondosan megformált, túlvilági inspirációt hordozó műalkotások bárkit lenyűgözhetnek; de a nép körében így is sokan gondolják azt, hogy pazarlás ilyen célokra fordítani a papság bevételeit.

Ez a mozgalom viszonylag távol áll a vadászoktól; de elképzelhető, hogy egy-egy pap csodálattal és elismeréssel beszél az elvarázsolt, földöntúli alkotásaikról.

A Megtisztulás Útja

Templomosföld tartományra jellemző irányzat, aminek a merev és egyszerű tanításai hagyománytiszteletet, igazmondást és józan mértékletességet hirdetnek. Az ilyen közösségek megvetik a „pazarló” fényűzést, a „hiábavaló” művészeteket, az „üres” bölcselkedést, a „pogány” tudományokat és a „kicsapongó” mulatozást, továbbá általában gyanakodva fogadják az idegen embereket és szokásokat is.

Ezek a gondolatok a Jámbor Királyok idejében bukkantak fel (a fényűző, hatalmaskodó Zigori Zsinattal szembehelyezkedve), azóta már háttérbe szorultak a kezdeti erőszakos tendenciák (sok irányzat barbár gazembereknek tartja a harcosokat) és mindenki hozzászokhatott ahhoz, hogy az ilyen irányzatok követői makacs és szűk látókörű alakok, de cserébe szinte mindig szorgosak és megbízhatóak.

Ennek az irányzatnak a kevésbé pacifista változatai jól illenek a vadászok életútjához, könnyen felbukkanhatnak a kalandozók között is.

Kolduló rendek

Szegényeket segítő és/vagy szegénységet önként felvállaló papi mozgalmak, amelyeknek a vándorló képviselői országszerte felbukkanhatnak. A különféle kolduló rendeknek változatos céljai és hagyományai vannak, megítélésük pedig rendkívül változatos (jóindulatukat sokan tisztelik, de gyakran kötődnek problémás alakokhoz).

Az előkelők nézőpontjából a Megtisztulás Útja és a kolduló rendek egyformán szegényesnek tűnhetnek, azonban fontos eltérés közöttük, hogy a Megtisztulás Útja a szegény, de szorgalmas parasztok és kézművesek között népszerű, a kolduló rendek pedig a teljesen földönfutó, kirekesztett alakokhoz köthetőek. (Emiatt a kétféle mozgalom gyakran éles ellentétben áll egymással.)

Egy koldus-szerzetes vándorló életet él (a vadászokhoz hasonlóan) és egy-egy vadászatban csatlakozhat is a vadászokhoz, ha szükség van az égi hatalomra; azonban életét a papi rendjére jellemző célokra szenteli, így nem fog egy (pénzért dolgozó!) vadász-testvériség tagjává válni.

Ítélkezők és villámhívók

Az ítélkezés képesség (egekből villám formájában lehívott pusztító hatalom) szinte minden kultúrában felbukkanhat, de a primitív közösségekben és az egek hatalmát elutasító vidékeken nagyon ritka.

Egy ítélkező (ilyen hatalmat hordozó pap) akkor tud villámot hívni valakire, ha meggyőződött olyan gaztettekről, amelyeket az egekben nyugvó, pártatlan lelkek által képviselt közvélemény főbenjáró véteknek tart. (Egyes bölcselők szerint eltérő lehet, hogy melyik vidéken mit tartanak főbenjáró véteknek, de ezek nem túl drasztikusak.)

Az ítéletmondás az eltökéltségére és határozott vélemény-formálásra támaszkodik, így aki ítélkezői hatalmat birtokol, az saját útját járja és szinte sosem válik engedelmes csatlóssá. Bizonyos kultúrákban az ítélkezők komoly politikai befolyást birtokolhatnak; másutt pedig független és a nép által megbecsült, de az előkelők által inkább csak megtűrt pozícióba kerülnek.

A távoli múltban, Bölcs Gotzon munkássága előtt Lurzuria törzseiben fontos szerepe volt az ítélkezőknek és a közülük választott törzsi villámhívónak, aki a törzsfőnök és a zászóvivő mellett a törzs három vezéralakja közé tartozott.

(Abban a nyers és büszke kultúrában az égi hatalom az ősök tiszteletéhez kötődött és különálló, bölcselkedő papi hivatás helyett inkább csak olyan törzsi harcosok voltak, akik „mellesleg” élvezték az ősök áldását.)

A villámhívók „rendet tartottak” a törzsön belül és az ítélkezés mellett a kisebb ügyekben is is ők bíráskodtak. Ezen túl a törzs irányításában is fontos szerepük volt:jellemzően ők érveltek a békés megoldások mellett, hogy ellensúlyozzák a seregeket irányító, örökké háborúságra és zsákmányra éhező zászlóvivők befolyását.

Minden villámhívó a saját törzséhez tartozott, csak ott birtokolt előjogokat, de tisztelték egymás hatalmát és fokozatosan egyre több alkalommal tanácskoztak egymás között, hogy megtárgyalják és enyhítsék a törzsek közötti viszályokat.

Amikor Bölcs Gotzon friss tanításai elkezdtek beszivárogni a törzsek közé, a hagyománytisztelő villámhívók eleinte gyanakodva fogadták őket, de amikor Szent Pirmin ellátogatott egy találkozójukra, akkor felismerték, hogy a bölcsességet és mértékletességet hirdető Út nagyon közel áll ahhoz, amire ők akarják ránevelni a heves vérű, bajkeverő népüket.

Ezek után Gotzon tanításai a villámhívók támogatásával terjedtek a törzsi területeken, de magukba olvasztották és megőrizték azokat a régi hagyományokat, amelyek például a becsületet és vitézi helytállást hangsúlyozták. (Gotzon maga nem sokat foglalkozott ilyen kérdésekkel.)

A „villámhívók tanácsa” Oktrik király idejében állandó szervezetté vált (a korábbi alkalmi találkozók helyett), de aztán a királyok az évszázadok alatt fokozatosan felszámolták ezt a tőlük függetlenül (és alkalomadtán velük szemben) működő bíróságot.

A Jámbor Királyok kora óta az ítélkezés még mindig bevett szertartás (nem gyilkosság, hiszen az egek akarata végez a bűnössel), viszont a csökevényes „villámhívó” ranghoz már nem kötődik bírói vagy politikai szerep – csupán a lovagi ranggal egyenértékű tekintélyt ad egy ítélkezőnek. (Ilyet tartományurak szoktak adományozni tisztes évjáradék kíséretében, hogy birtokukra csábítsanak egy-egy megbecsült ítélkezőt.)

Az aktív ítélkezők vannak, akik koldus-szerzetesként teljesen függetlenül vándorolnak, de többségük vadász-testvériségekben vagy harciasabb papi rendekben szolgál. Az összes ítélkező között azonban többségben vannak azok a szent emberek, akik egyszer-kétszer villámot hívtak alkalmas helyzetekben, de nem keresnek újabb célpontokat.

Fontos megjegyezni, hogy az ítéletek kimondásához rendkívüli határozottságra van szükség, így a különböző irányzatokhoz tartozó ítélkezők jelleme gyakran jobban hasonlít egymásra, mint az egyes irányzatok más követőire (akik nem hordozzák ezt a végzetes felelősséget).

Az ítélkezők hatalma nem kötődik bölcseleti irányzathoz, szinte minden mozgalmon belül felbukkanhat ez a képesség. A villámhívói rang (jelenlegi, csökevényes formája) egy lépéssel áll a vadászok felett: aki kiemelkedően küzd a vadászok között, az kiérdemelheti, hogy ilyen rangban szolgáljon tovább.