3. Új utakon
Pár percen belül az úrfi is feltápászkodott, elvánszorgott a forráshoz és a hűvös, tiszta víznek köszönhetően egészen visszanyerte a frissességét. A győztes társaság a csendben állt a tóparton, ami az égzengés és tulok-roham után hirtelen nagyon csendesnek és üresnek tűnt. Kiri végigmérte a nemesifjút, aki jobb kezével az alsó bordáit fogta, majd gúnyos mosollyal szólalt meg:
– Úgy néz ki, hogy mégis negyven ezüstöt fogsz fizetni a vadásznak…
– Micsoda? De hiszen nem is sérültem meg igazán! Ez a kövér dög – intett az árnyakba burkolódzó rét felé, majd egy pillanatra ledermedt, ahogy hiába meresztette a szemeit – majdnem kinyomta belőlem a szuszt, de egy karcolást sem ejtett a bőrömön.
– Valóban? Akkor mégis volt egy kevés értelme, hogy apád megvette azt a drága páncélt a faluban behajtott adókból…
– A pénzügyeket majd később rendezzük – mondta a vadász olyan hanghordozással, mintha az árnyékszék használatáról lett volna szó. – Most az a lényeg, hogy ez a fenevad elpusztult, mi pedig egyben vagyunk és készen állunk a következő küzdelmekre.
– Következő küzdelem? – kérdezte Kiri felcsillanó szemekkel. – Az vagány lenne! Csatlakozhatok esetleg ehhez a vasas hogyishívják rendhez? Vagy ahhoz karót kellene nyelnem?
A vadász elgondolkodott a kérdésen, Garim viszont kapásból közbeszólt:
– Azzal nagyon megjárná a közösségetek. Én gyerekkorom óta ismerem és jóindulatú lány, de egyszerűen az őrületbe kergeti az embert…
– A holtak seregei határtalan nyugalmat adnak azoknak, akik hozzájuk fordulnak – válaszolt Kaszás a fejét csóválva. – Láttam én már szomjas vámpíroktól kezdve a sértődött úri kisasszonyokig mindenféle fárasztó lényt, azoknál ez a lány sem lehet különb.
Ezután Kiri szemébe nézett és válaszolt a kérdésére:
– A rendünk névadója, Vasas Szent Ulfeus az egek hatalmát hirdette az északi vidékeken, azonban azt tanította, hogy a világ megtisztítása minden eszközt szentté tesz. Aki készen áll a küzdelemre, nem téveszti szem elől a célt és nem riad vissza az erőszaktól, azt szívesen látjuk közösségünkben. Új tagok felvételéről a délvidéki kapitány dönt, de ha visszafogod magad a kihallgatáson, akkor nem fog elutasítani.
A parasztlány mosolya egyre szélesebbé vált, a válasz végén pedig hirtelen előrelépett és szorosan átölelte a meglepett vadászt. Kaszás egy ideig tűrte a szorítást, majd zengő hangon kiáltott fel:
– Nyugalom, kislány!
Kiri hátraugrott két lépést és felvisított:
– Áááhh! Ez hideg!
Ezután megrázta magát és mélyebb hangon folytatta:
– Egyébként meg nem vagyok már kislány. Vörös Kyrtrud vagyok, a Vasas Szent… Ulfeus rend vadásza! És semmiféle szörnyeteg nem állhat meg ellenem!
Garim alig tudta visszatartani a nevetést, Kaszás viszont komor arckifejezéssel hallgatta a bejelentést, majd áldást mondott:
– A holtak seregei kísérjenek utadon!
A faluba visszatérve a társaság először az udvarházhoz érkezett, ahol Garim aggódva várakozó rokonai megkönnyebbülve láthatták, hogy a legény viszonylag épségben tért vissza a medvevadászatból. Az uraság érdeklődve hallgatta végig a beszámolót, majd megköszörülte a torkát és megszólalt:
– Köszönöm, bátor vadász, hogy ilyen gyorsan megtaláltad és leterítetted a fenevadat. Természetesen a teljes negyven ezüstöt kifizetem, hiába mond bármit a fiam arról, hogy valódi sérülés nélkül vészelte át a medvetámadást.
Garim fintorgott egy kicsit, de nem szólt közbe, ahogy Parrun elővett egy erszényt és leszámolta az apró érméket, amelyeket Kaszás kifejezéstelen arccal csúsztatott a köpönyege alá. Ezután a vén nemes megköszörülte a torkát és Kiri felé fordult:
– Köszönettel tartozom neked is, Kyrtrud, amiért lesöpörted a fenevadat a fiamról. Nálad szemtelenebb parasztot még elképzelni is nehéz, de amikor nyers erőre van szükség, akkor mindig lehet rád számítani.
– Nemes uram – szólalt meg Kaszás szokatlanul udvarias hangon –, a medve leterítése után javasoltam Kyrtrudnak, hogy csatlakozzon a rendünkhöz. Természetesen a lány kiváltja majd a szolgálatait a hagyományos áron, ha a kapitányunk befogadja a rendbe.
Eközben az idősebb úrfi szemei elkerekedtek, és hitetlenkedve fordult a feleségéhez:
– Kiri beáll egy papi rendbe? De hiszen…
– Ez az Irgalmatlan Rend – vágta rá a fiatalasszony, majd riadtan emelte a kezét a szája elé.
A közjáték után a vén nemesember kezdett magyarázkodni:
– Nos, hát a lány még nem töltötte be a tizenhat esztendőt, tehát a szülei engedélyére mindenképp szükség van… Meg a család sem éppen előrelátó, kétszáz ezüstöt kérdéses, hogy honnan tudnak…
– Nem kell a pénz, csak vigyétek az alakváltót! – vágott közbe az idős úrnő, aki hátrébb gubbasztott egy kipárnázott székben. – Két hete lelegelte a virágoskertemet, és ma is mesélte a papnő, hogy csúnyán megtaposta a féltve nevelgetett levendulát!
– Az nem is én voltam… – tiltakozott Kyrtrud elfojtott, alig hallható hangon.
– Jól van, úgy legyen – tárta szét a kezét a falu ura. – Vörös Kyrtrud, a fiamnak nyújtott segítséged jutalmául felmentelek minden adó és szolgálat alól, amivel Skognar lakójaként tartozol nekem és örököseimnek. A mai naptól fogva szabad nő vagy, magad felelsz az életedért és csak a királynak tartozol engedelmességgel.
– A holtak seregei hallották szavad – kántálta el Kaszás helyzethez illő hagyományos formulát, majd azonnal kiegészítette azt a saját szavaival: – és örvendhetnek, hogy újabb vadász csatlakozik a küzdelemhez.
– És mi is örvendhetünk, hogy újra nyugalom lesz a falunkban! – tette hozzá az úrnő gúnyos hangon. – Menj és búcsúzz el a szüleidtől, te lány, aztán holnap napkeltekor takarodj is a földjeinkről!
– Én is békés éjszakát kívánok az egész családnak! – szólat meg a vadász. – Megyek a lánnyal, hogy átbeszéljem az eseményeket a rokonaival is.
Kiri egy színpadias meghajlás után megfordult és elsietett, Kaszás pedig hosszú léptekkel indult utána. Garim utánuk ment az ajtóig és némán bámulta a sötétbe vesző alakokat…
Kiri az éjjeli sötétben is nagy lendülettel vágott neki a falut kettészelő földútnak, hiszen jól ismerte a terepet és még egy csúnya botlás is csak pillanatnyi fájdalmat okozhatott volna neki. Mögötte Kaszás hófehér gyertyalángot idézett a botjára, és hosszú léptekkel taposta a port.
Újfalu közepén Kiri befordult az egyik parasztházhoz és három lendületes ütéssel bezörgetett a rozoga faajtón. A házból halk átkozódás és csörtető léptek hallatszottak, majd ajtót nyitott egy férfi, aki egyik kezében egy csillogó baltát, másik kezében pedig egy pislákolva világító gyertyacsonkot tartott:
– Lányom, hol a halálban voltál már megint? Nem megmondtam…
A nagydarab paraszt szemei elkerekedtek, ahogy észrevette Kaszásnak a sötét köntös alatt lapuló, de ragyogó botot hordozó alakját:
– Te meg… Mit csináltál a lányommal és hogy képzeled, hogy idedugod az orrodat?! Na mindegy, most majd olyat kapsz a délutáni szégyenért, hogy a másvilágon is emlegetni fogod!
– Nyugalom, apa, mindent megmagyarázok! – állta el Kiri a hőzöngő paraszt útját. – Kaszás mester elvitt medvére vadászni, aztán meghívott, hogy csatlakozzak a Vasas Szent Ulfeus rendhez, aztán elintézte, hogy az uraság ingyen kiadja a szabadságomat…
– Micsoda?! – kérdezte a teljesen összezavarodott apa. – Odáig még értem, hogy felöklelted a fenevadat, bár ehhez nem kellett neked semmiféle hókuszpók mester…
– De Kaszás azonnal kitalálta, hogy hol várjuk a medvét, és az valóban odajött…
– És a nyers testi erő nem tud végleg elpusztítani egy gonosz lelket – tette hozzá Kaszás. – Egy tulok valóban összezúzhatta az éppen uralt állat testét, de ha nem használom a holtak erejét, akkor a gonosz lélek azonnal indulhatott volna, hogy megszálljon egy másik állatot vagy akár egy ostoba embert is…
– Nem számít! Kiri, ez az idegen délután megtámadott engem itt, a falu közepén, úgyhogy nem mész vele semmiféle apácazárdába, hanem átváltozol és segítesz abban, hogy ellássuk a baját!
Kiri oldalra lépett, visszanézett a vadászra, és a hajfürtjeit tekergetve elgondolkodott. Kaszás hátrált fél lépést és jobb kezével benyúlt a köpönyeg alá. A dühös apa elvigyorodott és megpörgette a baltát a kezében. Háta mögött a csukott ajtó túloldaláról elfojtott neszek szűrődtek ki. A házsor végénél kinyílt egy ajtó és kikukucskált egy kíváncsi vénasszony.
– Bocs apa, de nem – törte meg a csendet Kiri, visszafordulva az apja felé. – Láttam, amikor a vadász csúfosan helybenhagyott téged még délután és alkonyatkor láttam azt is, hogy hogyan használja a dobókéseket, amiket a ruhájában rejteget. Egyébként is nem apácazárdába vinne, hanem vadászrendhez fogok csatlakozni…
– Melyikhez? – kérdezte a paraszt kötekedve.
– Vasas Szent Ulfeus követőinek testvériségéhez – szólt közbe a vadász fenyegető hangon. – A hozzád hasonló faragatlan alakok lehet, hogy Irgalmatlan Rend néven ismerik…
A balta leereszkedett, majd tompa puffanással hullott a kitaposott földre…
– Az Irgalmatlan Rend… – motyogta a férfi a csuklyás alakot bámulva. – Úgy tudtam, hogy errefelé nem…
– Nyugodj meg – mondta Kaszás halk, de határozott hangon. – Kegyelmet nem osztogatunk, de gorombaságodért már megfizettél délután.
Kiri apja megkönnyebbülten sóhajtott fel, majd kitárta az ajtót és intett a lányának, hogy jöjjön be. Kiri fürge léptekkel indult meg, és az ajtóból hátraszólt a vén vadásznak:
– Gyere te is! Kicsi és szegényes a házunk, de mindenképp megérdemelsz egy kényelmes alvást, fekhelyet pedig még mi is tudunk adni neked.
Másnap napkeltekor a vén vadász és az ifjú tanítványa Újfalu szélén búcsúzott el a lány családjától. Az éjszaka folyamán még az ingerlékeny apa is megbarátkozott a gondolattal, hogy a lánya bejárhatja az országot és kiszabadult a fáradtságos falusi életből.
A fiatalabb testvérek csillogó szemekkel bámulták Kaszás hórihorgas alakját és elfojtott hangon vitatkoztak arról, hogy a holtak vagy a vadon hatalmát válasszák, amikor majd ők is vadászok lesznek.
Kiri még egyszer megölelte a rokonait, majd sarkon fordult és a mestere után sietett. A megilletődött édesanya gyönyörködve nézte a lányának a fürge lépteit, majd a távozó alakok után kiáltott:
– Aztán jól vigyázz a lányomra, vadász! Harcban három emberrel is felér, de még nem nőtt be teljesen a feje lágya…
– Vadász vagyok, nem dajka – válaszolt Kaszás száraz hangon. – De a lányodat már védelmezi a vadon hatalma, annál többet én sem tudnék tenni érte.