12. Különös lények
12.1. Mesék és veszedelmek
Andevellir világában az emberiség nem egyeduralkodó: az országok és törzsek nem csak egymás között civakodnak, hanem elsöprő erejű fenevadak, szeszélyes tündérfajzatok, ádáz élőholtak és titokzatos, megfoghatatlan lidércek is fenyegetik őket.
A szörnyetegek ereje, lelki hatalma és ravaszsága gyakran eléri, sőt meghaladja az emberi szintet, azonban nem alkotnak szervezett közösségeket és ezért nem tudják legyőzni az ember-népeket.
A vadonban lappangó, magányosan vagy kisebb falkákban élő lények ellen nem lehet hadsereget küldeni, így jellemzően a vadász-csapatok küzdenek ellenük. (Ez nagy átlagban a vadászatok felét adja.)
Lakott területeken viszonylag ritkák a különös lények: egy átlagos faluban havonta felrebben hozzájuk kötődő pletyka (kivételesen ravasz róka, mocsári lidércláng, tündér-dal az erdő mélyéről, félelmetes nyomok stb.); de csak öt-tíz évente történik veszedelmes támadás.
Andevellir világában léteznek és jellemzően valós eseteken alapulnak azok a szörny-históriák, amelyeket a Földön mesélnek. A vadászok által is jól ismert legendák szinte minden szörny-fajtát bemutatnak, de gyakran tartalmaznak tévedéseket és költői túlzásokat is.
Még konkrét szörny-fajtán belül sem teljesen egységesek a különböző példányok képességei és szándékai.
12.2. Fenevadak
A fenevadak állat-szerű lények, amelyek bátorságukkal, ravaszságukkal vagy képességeikkel kiemelkednek a közönséges élővilágból. Többségük valamilyen létező állatfajnak a testileg és/vagy lelkileg eltorzult változata, de akadnak keverék fajzatok és semmihez sem hasonlító furcsaságok is.
A hírhedt, elsöprő erejű bestiák mellett bőven akadnak kisebb termetű fenevadak is. Ezek általában ártalmatlanok – de például rontással és galád értelemmel még egy mókus is veszedelmessé válhat.
A fenevadaknak gyakran a természeti szellemek befolyása ad ravaszságot, merészséget, regenerációt és más misztikus képességeket; de akadnak olyan varázslatos lények is, amelyek saját lelkükből vagy az örök békességből merítenek hatalmat.
A fenevadak az állatokhoz hasonló harci adottságokat birtokolnak; értelmi képességeik pedig változatosak: többségük ösztön-lény, de kellemetlenül sok szörnyeteg tud ravaszkodni, ritkán pedig tudattal bíró, gondolatátadáson keresztül társalgó lények is felbukkanhatnak.
Lakott területek környezetében a fenevadak többségét irtani kell, hiszen húsra éhezve, ösztönös terület-féltésből vagy galád hajlamokat követve bármikor rátámadhatnak az emberekre.
12.3. Tündérfajzatok
A tündérfajzatok az emberek sekélyes utánzatai, akik telíthetetlen, elsöprő lelkesedéssel hajszolnak néhány karakteres szenvedélyt – de közben hátrahagynak és elfelednek minden más emléket és személyes adottságot.
A tündérfajzat az eljövendő élményeket hajszolja, így nem tud megelégedni a jelennel és elfeledi a múltját.
Az egységes „tündérfajzat” szót a bölcselők használják; a nép megjelenés alapján elkülöníti köztük a meseszép tündéreket (sellők, erdei tündérek stb.), a melák szörny-embereket (óriások, trollok stb.) és a ravasz kis korcs-embereket (törpék, manók, koboldok stb.).
Ezen túl legtöbb tündérfajzatnak meghatározó adottsága, hogy szorosan kötődik valamilyen növényekhez (fa-fajtákhoz, bokor-fajtákhoz vagy ritkábban rétekhez), vizekhez (patak, tó, mocsár, folyószakasz, öböl stb. – legfeljebb 10−20 km-es rész) vagy sziklákhoz (kőzetekhez vagy konkrét hegyekhez).
Legtöbb tündérfajzat beleolvaszthatja testét a hozzá illő növényzetbe, vizekbe vagy sziklákba egy nyugodt szertartás (illetve nagyobb hatalmú lény esetén rövidebb figyelem) végén; később pedig hasonló sebességgel újraformálhatja testét ugyanabból a fából, vízből vagy sziklából (de nem feltétlen pont ugyanott).
A növényekhez vagy sziklákhoz kötődő fajzatok gyakran képesek arra, hogy különálló (testükhöz hasonló méretű) növénnyé vagy kőszoborrá változzanak át a nagyobb egységbe való beolvadás helyett.
A vadonban szunnyadó tündérfajzat megérzéshez hasonlóan érzékeli környezetét; de homályos mámorban lebeg ([1-6] percenként egyszer cselekedhet) és kiszivárgó lélek-foszlányait (kíváncsiságát, rosszindulatát stb.) bárki megérezheti [1-6] perc figyelmes várakozással.
A tündérfajzatok jellemzően emberi értelemmel bírnak és gyakran (de nem mindig) mesteri szinten űzik a szenvedélyüket; azonban feledékenyek (némelyik már napokon belül, többségük hónapok-évek alatt felejti el az eseményeket) és nem mindig lehet szót érteni velük.
A tündérfajzatok testi szükségleteit kényelmesen fedezi az intenzív újjászületés képességük; így merev kötöttségek nélkül élvezik az életet: esznek-isznak, mulatoznak, szerelmi kalandokba keverednek, alkotnak, gyűjtögetnek, fejlesztik a tudásukat, csodálják a természetet, …
Sajnos néha akadnak olyan tündérfajzatok is, akik mások szenvedésében keresik az örömöt (erőszakoskodva, durva tréfákkal, embereket megalázva stb.) vagy elvakult lelkesedéssel hajszolják vágyaikat.
Az ilyenek kártékony fajzatok ellen gyakran vadászokat küldenek; az elpusztításukra az újjászületésnél leírt szabályok vonatkoznak. Amelyik célpont beleolvad a vadonba, az ravasz csalétekkel, a növényzet felégetésével vagy szétterülő szent szózattal néha kiugrasztható; de általában olyan, mintha egy zsivány messzi vidékre szökött volna.
Az emberi közösségekben nincs tartós helye még a jóindulatú tündérfajzatoknak se (túl szeszélyesek); de mesélik, hogy igaz szerelem vagy más rendkívüli érzelmek hatására egy-egy tündérfajzat emberré válhat. Egyes tanok szerint az emberiség ősanyja is egy tündér volt, aki a csillagokat fürkészve megkapta az emlékezés ajándékát…
Sok történetben felbukkan az is, hogy a vadonnal cimboráló emberek öregedés helyett lesüllyedhetnek tündérfajzatok közé; de olyat is szoktak mondani, hogy bizonyos tündérfajzatok maguk között szaporodnak vagy a kis természeti szellemek közül emelkednek fel.
12.4. Élőholtak
Az élőholtak förtelmes szörnyetegek, amelyeknek a lelkét bemerevedett rögeszmék vagy sötét praktikák láncolják a félig-halott testükhöz.
Ezek a nyomorult lények örök békesség mellett a vadon feledést és megújulást hozó hatalmával is dacolnak, így megőrzik az életükben birtokolt tudást, de lelkükbe beleégnek a kínok és véres küzdelmek is, így csak a pusztulásban találhatnak nyugalmat.
Az élőholt görcsösen ragaszkodik a múlthoz, ami uralja a jelent és kizárja a jövőbeli változásokat.
A temetésen a szentelés örök nyugalmat ad az elhunytnak, a békében elhalálozó lelkek pedig enélkül is felszállnak az egekbe, így az élőholtak a gyilkosságok, csaták és más tragédiák után bukkanhatnak fel.
A közönséges nyugtalan holtak a düh, bosszúvágy vagy hasonló szélsőséges érzelmek hatására, hirtelen felindulásból válik élőholttá. Ilyenkor a lélek a halál utáni órákban tapasztalja ki, hogy hogyan tudja újra mozgásra bírni az elveszített testet (átlagos embereknek néhány százaléka, boszorkányoknak hatoda tud visszatérni).
Ezen túl jelentősek még a vámpírok, akik tudatosan avatják be a kiszemelt (jellemzően magányos és galád) alakokat. A vérivás és a vérben rejlő lélek-foszlányok elragadása csodálatos előnyöket ad (életerő, öregedés visszafordítása, tudás bővítése), de a beszervezett emberek a vámpír befolyása alá kerülnek és fokozatosan élőholtakká válnak.
Egy vámpírnak átlagosan havi egy gyilkosság kell ahhoz, hogy életerős, egészséges állapotban tartsa a testét (de sebkezelésben képzett gyógyító [5-10] perc vizsgálódással megállapíthatja, hogy valami nincs rendjén). Embervér híján a vámpír fél éven belül vagy eltompult álomba merül, vagy lesüllyed az állatias, húst-vért zabáló éhes dögök közé.
Az élőholtak emberi értelemmel és embertelen indulatokkal küzdenek, az életükben birtokolt képességeken túl birtokolhatnak ádáz harci ösztönöket és saját lélekből fakadó praktikákat is.
Tapasztalt vámpírok birtokolhatnak alakváltáshoz hasonló képességeket, de az nem a vadon hatalmára, hanem elbitorolt állati lelkekre támaszkodik.
Az élőholtak testében az izomzatot átformáló hatalom működteti és tartja harcképes állapotban, így nincs szükségük ételre, italra, levegőre vagy pihenésre. A „felesleges” testrészek általában rothadásnak indulnak, de a vámpíroknak és éhes dögöknek egészséges külsőt ad a lélek-rablás.
Szinte minden élőholt rendelkezik a megérzés képességgel, ami pótolhatja a lerohadt érzékszerveket. Emiatt az élőholtak vagy megfelezik, vagy figyelmen kívül hagyják a fényviszonyokból származó módosítókat.
Az élőholt gépiesen mozgatott teste jól bírja a sérüléseket:
- a hátrányos sérüléseknek nincs hatása, nem kell számolni őket,
- a rokkantság nem teríti le az élőholtat (nem okoz „automatikus” cselekvésképtelenséget) és csak −1 KÉ-t ad (−3 KÉ helyett),
- törzset sújtó rokkantságnak nincs sérülés helyéhez kötött hatása (egy hullát nem állít meg, ha szíven szúrják vagy kibelezik).
Legtöbb élőholt átformáló hatalmával gyorsan felépül a rokkantságokból, ennek időigénye [1-6] órától 10 × [1-6] másodpercig terjedhet.
Az élőholtakat elpusztítja a test alapos szétroncsolása (lefejezés, feldarabolás, máglyán elégetés), a kábítás és az ítélkezés is. A kiteljesedő szentelés örök nyugalmat adhat az egysíkú indulatok által uralt élőholtaknak, de egy megátalkodott vámpírt csak hátránnyal sújt.
A ritka, de rettegett mozgató-lidércek élőholt bábként mozgatják a legyilkolt emberek elbitorolt testét; ellenük a test szétroncsolása nem jelent maradandó megoldást.
12.5. Lidércek
A lidércek csupasz lelkek, amelyek nem rendelkeznek anyagi testtel, de lebegő láng-alakba gyűjtik hatalmukat, hogy cselekedhessenek.
A gyengébb lélek-foszlányok csak halványfehér, imbolygó lángként láthatóak, a nagy hatalmú lidércek viszont jellemzően emberszerű köd-formát vesznek fel megnyúlt karokkal és ujjakkal, üres szemekkel és semmibe foszló, sovány testtel.
A lidércek többsége rendelkezik anyagi horgonnyal, ami általában egy holttest vagy koponya, de lehet vadonhoz kötődő hely is. A horgony jelenléte a vadonban szunnyadó tündérfajzathoz hasonlóan észlelhető.
Ezeknek a foszladozó, homályba merülő lelkeknek rendkívül változatos szándékai és jellemvonásai lehetnek. Többségük viszonylag ártalmatlan – de bármelyik fehér lángban lapulhat ádáz rosszindulat is…
Az egekből alászálló lángmadarak és villám-harcosok a lidércekhez hasonlatos anyagtalan lények, de általában nem sorolják őket a lidércek közé.
A lidérceknek nincsenek testi érzékszervei (így figyelmen kívül hagyják a fényviszonyokból származó módosítókat), viszont megérzéshez hasonló, de annál nagyobb hatótávolságú lelki érzékelést birtokolnak, ami általában a hangok észlelésére is alkalmas.
A lidércek többsége lelki hatalmat használ (gyakori a gondolatátadás, kábítás, bűvölés és/vagy rontás); ezen túl sok lidérc tud hangokat kiadni (süvítés, sikoly, ritkábban értelmes beszéd) vagy apró tárgyakat elsodorni.
A lidércek szabadon repülve mozognak; sebességük 1 m/s (sétáló ember) és 20 m/s (repülő madár) között lehet, de általában a 3 m/s (kocogó ember) körül van. Az anyagtalan lidérc áthatolhat tömör akadályokon is, de ez cm-enként 1 másodperc időveszteséggel jár.
A lidércek küzdőértéke alapvetően megegyezik a sebesség értékkel, de amelyik példány tud gyorsan mozgó fegyvereket (vagy előrenyúló csápokat) formálni a lángjaiból, az akár +7 KÉ előnyt is kaphat.
Egy lidérc közelharcban részsikerrel megérintheti célpontját (ami például rontást használva okozhat hátrányt); győzelem után pedig megszállhatja áldozatát, ami három komoly előnyt biztosít:
- érintkezésben van az áldozat teljes testével, így gyorsan elérhet durva hatásokat (például ha tud rontást használni, akkor [5-10] másodperc alatt halált okozhat az agyat vagy szívet kirothasztva);
- nem lehet anyagi hatásokkal megzavarni vagy szétszórni;
- az ellene küldött lelki hatalom a megszállt lényre is hat.
A lidérc természetesen együtt mozog a megszállt lénnyel, de kiűzhető szenteléssel és bármikor előmászhat, hogy másokra támadjon.
A lidércek elleni küzdelemben a lendületes támadások (ütések, távolsági támadások stb.) részsikerrel megzavarják a lidércet (ezután [1-6] másodpercen belül nem végezhet figyelmet igénylő tevékenységet), a győzelem pedig szétszórja a lidérc hatalmát.
Ha a szétszórt lidércnek van anyagi horgonya, akkor a lángjai a horgony felé áramlanak (pár méterig követhető, utána felszívódnak), ahol a lidérc percek-órák-napok alatt újra összegyűjtheti a hatalmát.
Amelyik lidércnek nincs horgonya (nem is volt, elégették, szétzúzták stb.), az aktív marad, de ha szétszórják, akkor nem tud visszatérni. A horgony felkutatása nélkül az ítélkezés tud végleg elpusztítani egy lidércet.